Szembe mentünk, de nem ismertük egymást – megszületett a lányom

Mivel a másik blogom továbbra is szarakodik, kénytelen vagyok ide feltenni. Van fotó is. :)

Egy pillanatra nem figyeltünk oda s megszületett Dorka nevű lányunk. Negyvenedik hét, minden a legnagyobb rendben. Semmi nyomát nem adta annak a kis pocaklakó, hogy ki szeretne jönni. Ma reggel Zsuzsa még bement a munkahelyére. Délelőtt NST (jelentsen ez bármit is) vizsgálaton volt, aztán ebéd körül néhány kósza görcs jelentkezett. Öt órára, az éppen esedékes vizsgálatra volt hivatalos.

Négykor értem haza. Négy óra húsztól az addig kusza görcsök, öt perces fájásokká rendeződtek. A váróban egy kihagyás, de a fájások csak jöttek. Gyors vizsgálat után Szabó doktor jelezte, hogy mehetünk fel a szülészetre, a szülés megkezdődött.

A szülészet előterében, az egyik nővéreke szólt a mellettem várakozó leendő apukának, hogy a reggel óta vajúdó feleségénél hamarosan megindul a szülés. Fél óra, egy óra s meglesz, aztán jöhet Zsuzsa s közben rám fordította tekintetét. Gondoltam addig elrendezem Hanna lányomat, hogy ha belecsúszunk az estébe, akkor ő idejébe feküdjön le. Mozgósítottam „cicás mamát”, hogy mostantól rá van bízva s ha nem érek haza idejébe akkor fektesse. Még szervezem a dolgokat, amikor Zsuzsától kapom az sms-t (18ó 19p-kor), hogy megrepesztették a burkot. Száguldok vissza a kórházba, de a kapus feltart azzal a kérdéssel, hogy hova-hova? Mondom, szül a feleségem, mennék be. Apás szülés? Nem. Akkor? Megvárnám az előtérben, hogy mégis mi lesz, válaszolom. Értetlenül néz rám. Kérdezem, hogy kell valami engedély vagy mi? Erre kiselőadásba kezd, hogy mennyi idő a szülés, aztán ha most vitték be, akkor hóhóhóhó még ki tudja mennyit vajúdik. Aztán ha mondjuk meg is szül, akkor négy óra mire kiengedik… csak nem karom azt is megvárni? A bicska kezd kinyílni a zsebemben. Nem igazán értem, az előadás lényegét, türelmem sincs s kedvem se megérteni. Már éppen vesznék össze vele, amikor megszólal a telefonja és elkezd rajta beszéli. Majd legyint, hogy menjek. Óóó, ha nem lennék elfoglalva a szüléssel, de szívesen orrba vágnám. Na mindegy, nem ér annyit, hogy az őrsön várjam a szülést. A lépcsőn rontok felfele, miközben azon agyalok, hogy melyik objektívemet tegyem a gépre, vakuzzak vagy ne? Leköt a téma, észre sem veszem, hogy tovább megyek s egy emelettel fennebb, az újszülött osztálynál állok meg. Indulok lefele, a lépcsőfordulóban vagyok amikor, szembe jön egy nővér, kezében egy újszülött. Gyors pillantás a kendővel letakart babára, de szedem is lábam, mert ezek szerint megszül a reggel óta vajúdó kismama és mi vagyunk soron. A folyosón még mindig aggódó tekintete cikázik a leendő apukának. Kérdem ki volt ez a kisbaba, nem a felesége szült meg? Nem, Kakasy baba volt – jön a válasz.

Az csak természetes, hogy sehol senki, akitől bármi infot meg lehetne tudni a kismamáról vagy az újszülöttről. Minden ajtóra jó láthatóan ki van írva, hogy belépni tilos. Sőt a legtöbb ajtó kártyás beléptetővel van felszerelve. Esély nincs megtudni, hogy hogy van a családom. Várni kell, amíg valaki kijön. De ez lehet tíz perc vagy egy óra.

Végül egy ajtónyitásnál megtudom, hogy jól van Zsuzsa és Dorka is. Ha felmegyek az újszülött osztályra, akkor még meg is mutatják.

Tehát 2013. május 28-án 18 óra 30 és 45 perc között megszületett Kakasy Dorka, kereken 4 kilóval és 55 centivel.

Még egyszer volt egy hasonló élményem >>kat<<.